Az Esztergomi Hittudományi Főiskola Könyvtára

Csíky Balázs: Serédi Jusztinián, Magyarország hercegprímása


Csíky Balázs: Serédi Jusztinián, Magyarország hercegprímása

A fiatalon elhunyt történész, Csíky Balázs 1978-ban született Budapesten. A pannonhalmi bencés gimnáziumi évek után az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát 2003-ban történelem és levéltár, valamint 2004-ben politológia szakon.

2003-ban az OTDK-n első helyezést ért el, és az egyetemi évek alatt végzett kiemelkedő tudományos munkásságáért Pro Scientia Aranyérmet kapott. Doktori fokozatot 2010 őszén szerzett az ELTE-n a Serédi Jusztinián hercegprímásról írt disszertációjával. 2015-től Bolyai-ösztöndíjas tudományos munkatársként kapcsolódott be az MTA-PPKE "Lendület" Egyháztörténeti Kutatócsoport munkájába. Mindeközben folyamatosan dolgozott doktori dolgozatának továbbfejlesztésén is, a kézirat véglegesítését azonban 2016-ban bekövetkezett halála miatt már nem tudta befejezni. E munkát kutatócsoportbeli kollégája, Tóth Krisztina vállalta magára. Így tarthatja most az olvasó a kezében ezt a kötetet, amely átfogóan bemutatja Serédi Jusztinián életének eddig kevésbé ismert részleteit, főpásztori és kánonjogászi munkásságát, valamint a Horthy-korszakban betöltött politikai szerepét.
Csíky Balázs könyve az első olyan monográfia, amely a gazdag és sokrétű forrásanyagból szintézist alkotva egységében vizsgálja Serédi hercegprímási tevékenységét.