A Szerző úgy képes a liturgia gazdagabb korszakai felé fordulni a funkcionalitás jobb megértése érdekében, hogy közben túllép a merő nosztalgián, és hamisítatlanul kortárs terekben és építészi elgondolásokban fedezi föl a történelmi előképek funkcionális megfelelőjét. Másik erénye, hogy különös fogékonysággal bír azon kultúrtörténeti folyamatok iránt, amelyek főleg a XX. században megalapozták a templomépítés később kánonná merevedő mintázatait. Harmadik erénye, hogy azt a megfigyelői alapállást, amelyet a templomépítész szempontjából kívánatosnak tart, maga is gyakorolja. A Szerző nemcsak a liturgikus cselekmény, hanem a pályatársak alkotásai és ars poeticája szintjén is megfigyel, beleérez, előítéletek nélkül igyekszik megérteni a különböző megnyilvánulási módok mögött a fölismeréseket és a hiteles, eredeti alkotói magatartásokat.

Szent István Társulat, Budapest, 2020.