english  |    vakok és gyengénlátók
Ma 2021. április 13.
kedd, Ida napja van
  Katalógus   Folyóirat   Szolgáltatások
   Új könyvek
   Régi könyves gyűjtemény
   
Istenképiség, átistenülés, emberi méltóság

A 2018-as konferencia immár nem valamilyen részleges szempontból kívánta vizsgálni az emberi lényt, nem arra a kérdésre kereste a választ, hogy egy bizonyos nézőpontból tekintve "Milyen az ember?", hanem azt a még alapvetőbb kérdést igyekezett megfontolni, hogy voltaképpen "Ki az ember?". Az emberre vonatkozó átfogó és gyökeres kérdést egyedül a teológia meri és tudja feltenni, legfeljebb még a filozófia, amennyiben komolyan veszi saját eredeti hivatását.
Ha a végső válasz Isten felől érkezik a "Ki az ember?", vagy személyesebben feltéve a "Ki vagyok én?" kérdésre, akkor ez azt jelenti, hogy az emberi létezés gyökerei a Szent Titokba nyúlnak, s az ember alapvető meghatározottsága, hogy a Szent Titokhoz rendelt létező. Ebből adódóan talán így foglalhatnánk össze a "gyakorlati és lelkiségteológiai" következtetést: "Csak az él igazán, aki misztériumként éli az életét".

Szerkesztették: Perendy László, Puskás Attila.

Szent István Társulat, Budapest, 2019.

vissza

Bibliotheca Digitalis

Tekintse meg Elektronikus dokumentumok menüpontunkat!

Esztergomi Hittudományi Főiskola Könyvtára | 2500 Esztergom, Szent István tér 10. (Szent Adalbert-központban) | Tel.: +36 33 541 957 | E-mail: konyvtar@eszhf.hu